Benyújtotta lemondását Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki azzal indokolta döntését, hogy a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) szerdán jóváhagyta képviselői jelöltségét a júniusi európai parlamenti választásokra.
Június 9-én rendezik meg az önkormányzati, a nemzetiségi és az európai parlamenti (EP-) választásokat Magyarországon. Péntekig befejeződik az értesítők postázása az önkormányzati, nemzetiségi és európai parlamenti (EP-) választásról; szombaton pedig megkezdődik a hivatalos választási kampány, attól a naptól a választópolgárok már ajánlásokat is tehetnek a képviselőjelöltekre, listákra.
Saját TikTok-oldalt indított Olaf Scholz német kancellár hétfőn, két hónappal az európai parlamenti választások előtt – írja a Politico.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) április 19-ig postázza a 7,8 millió választópolgárnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásáról szóló értesítőt.
Petr Bystron, a jelenleg második legnépszerűbb német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) EP-listájának második helyezettje csütörtökön tagadta azt a vádat, miszerint Moszkvából kapott volna pénzt a Kreml ideológiájának terjesztésére – írja a Tagesschau.de.
A Europe Elects közzétette friss előrejelzését a június elején várható európai parlamenti választásokról. Az összesített közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a jobbközép pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) stabilizálta helyzetét, míg a radikális jobboldali pártok visszaestek.
Csütörtöktől lehet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásához kapcsolódó, a szavazóköri névjegyzékkel összefüggő kérelmeket benyújtani a választási irodáknál.
Az Európai Unió közelgő parlamenti választásai kapcsán az EU intézményi tevékenységének folytonosságának biztosítása lesz a legfontosabb az uniós soros magyar elnökség alatt – mondta el Bóka János, Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere a Fileleftérosz című ciprusi lapnak. Az elnökség előkészületei jegyében az EU-ügyi tárcavezető minden uniós tagállamot igyekszik felkeresni, kiemelve a tapasztalatcsere fontosságát.
Miközben az Európai Bizottság a nagy közösségi oldalakat kötelezte arra, hogy aktívan lépjenek fel az orosz dezinformációs kampányokkal szemben, addig a tagállamok titkosszolgálatai is aktivizálták magukat. Csehországban már leállítottak egy állítólag magyar politikusokat is pénzelő hálózatot. Az Egyesült Államok pedig arra figyelmeztet, hogy Jevgenyij Prigozsin korábbi zsoldosvezér botfarmjai is zombiként keltek ki sírjukból.
Több jelentés szerint is fokozták aktivitásuk azok a külföldi hálózatok, amelyek megpróbálnak beleavatkozni az európai parlamenti választásokba, valamint a tagállami referendumokba. Az Európai Parlament friss jelentése szerint is már egy láthatatlan háború zajlik az uniós választások integritása ellen, amely ellen fokozott erőfeszítésekre van szükség. Nemcsak Oroszország, de Kína is számos műveletet indított az EU-ban, ráadásul a gyanú szerint az ázsiai ország egyetemeken és kutatásokon keresztül befolyásolja az európai választásokat – többek között erről beszélt Vladimir Bilčík szlovák néppárti európai parlamenti képviselő lapunknak.
Minden korábbinál több, összesen 147 külképviseleten szavazhatnak azok a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar választópolgárok, akik az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán nem tartózkodnak Magyarországon.
Portugáliában vasárnap előrehozott választásokat tartanak. A 10 milliós országban az 1974-es demokratikus átmenetet követő öt évtizedben a mérsékelt baloldal és a mérsékelt jobboldal lényegében egymást váltva kormányzott, most azonban az Európai Unió nyugati perifériájára is megérkezett a trend, ami a radikális jobboldali erők üstökösszerű megerősödését jelenti. Portugáliában a mindössze öt éve létrejött szélsőjobboldali Chega párt akár a szavazatok egyötödét is megszerezheti a választásokon, ezzel királycsinálóvá válhat, és akár kormányra is kerülhet.
A Europe Elects megjelentette februári mandátumbecslését a június elején esedékes európai parlamenti választások előtt. Bár a jobboldali Identitás és Demokrácia (ID), illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciók a harmadik-negyedik helyre esélyesek, az Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták (S&D), illetve a liberális Renew Europe (RE) hármas koalíció abszolút többségét nem veszélyeztetik.
Az igazságügyi miniszter friss rendelete alapján új szabályozás lép életbe az Európai Parlament tagjainak, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásainak költségeiről. A kormány részletesen meghatározná, hogy idén mennyit szánnak anyagi kiadásokra, valamint mennyi pénzt kaphatnak a Helyi Választási Irodák képviselői.
Új párt van alakulóban Németországban, amely egyes feltételezések szerint valójában nem más, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök pártjának, az AKP-nek a helyi fiókpártja. A DAVA nevű szervezet a több milliós németországi törökséget akarja megszólítani konzervatív, iszlamista programmal, és már a júniusban esedékes európai parlamenti választásokon elindulna. Német politikusok arra figyelmeztetnek, hogy a párt Erdogan németországi befolyásszerzésének eszköze lehet, amivel a német és az EU-s politikára is hatással lehet.
Az európai polgárokat az európai parlamenti választások előtt leginkább a különböző válságoktól való félelmek mozgatják – mutatta ki egy kilenc uniós és két EU-n kívüli európai országban végzett közvélemény-kutatás és az arra épülő tanulmány. A készítők öt válságot azonosítottak, amelyek az elmúlt másfél évtizedben meghatározták az európai közgondolkodást, az pedig, hogy ki melyiket azonosítja a legfontosabbnak, országonként és korosztályonként különböző.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.